Árnyék a fényben – Szabó Mihály blogja

„… és akkor lehunytam a szemem, és a szemhéjam mögött ott volt narancssárgán és zölden a lámpafény, és akkor én azt gondoltam, hogy az a nap, a napot látom, ahogy kibukik a tengerből, hogy forrón átmelegítsen, hogy maga felé húzzon, hogy maga felé rántson, és akkor éreztem, hogy én vagyok a tenger, bennem van a hullám, és éreztem, hogy szétnyílik az ajkam, és valahonnan mélyről feltör belőlem az ének, nem hangosan, hanem úgy ahogy kell, visszafogott, feszes szenvedéllyel…” (Dragomán György: Cry me a river)

„NE LEGYÜNK SOKÁIG BETEGEK. – Óvakodjunk a hosszú betegségtől: mert a nézők a szokásos kötelező sajnálkozás miatt elveszítik türelmüket, ugyanis fáradságos dolog sokáig magunkra erőltetni ezt az állapotot – és azután közvetlenül jellemetek válik számunkra gyanússá, és arra a következtetésre jutnak: »rászolgáltatok a betegségre, szükségtelen tovább erőltetnünk sajnálatunkat.«” (Friedrich Nietzsche: A vándor és árnya.)

„The readiness is all” – mondja a haldokló Hamlet. – Légy készen mindenre, sikerre és bukásra, igazságra és árulásra, örömre és fájdalomra, az élet minden lehetséges fordulatára, a sors csapásaira, az emberi élet nagyszerű lehetőségeire és végtelen törékenységére. És mindenekelőtt állj készen arra, hogy futásod bármikor befejeződhet. Ne találjon felkészületlenül életed utolsó szakasza, napja, órája.” (Hankiss Elemér)

„Ma halt meg a mamám, harmincöt éve. Tegnap megint azon tűnődve, hogy hogyan is vagyok – hát az emberekkel. Sőt az embereimmel. Távolságok, közelségek. Egyedül lenni, együtt lenni. Valakivel lenni. Összekötni az életeket. – Nem tudom.” (Esterházy Péter)

Egy a sok alapvicc közül: hegedűművész eltéved a Szaharában, jön egy oroszlán, ijedtében hegedülni kezd, oroszlán leül, hallgatja, másik oroszlán jön, egyre több, mind elmerülten hallgatják, végül odaront egy nagy hím, neki a hegedűművésznek, felfalja. Mire a többi: „Mit csináltál? Volt szíved megölni, mikor olyan gyönyörűen hegedült?” A hím füléhez emeli a mancsát: „Ha?” (Mészöly Miklós)

A természet érett pompájának ideje.

            A borongásra hajlamos szerelmesek „De látod amottan a téli világot” hava.

            Költők kedvence.

Szeptember.

A nyár múzeuma.

De mint tudjuk, akármilyen szép is az idő, a figyelmes szem ilyenkor már sok apró jelben fölfedezheti az elmúlást.

volt egy kislány

volt egy csoda

ki nem érti

reménytelenül ostoba

tudod kicsim az élet
tud nagyon szép lenni
na meg szörnyen kegyetlen

Volt egy virágkorom. Életem csúcspontja 2013. december 1-től 2015. április 22-éig tart. 2013. december 1-seje: a feleségem halálának, 2015. április 22-e: a kórházba kerülésemnek a napja, melyet követően, az év december 5-éig, a sors kórházi ágyhoz láncol. Fénykorom, Virág nevű, halmozottan fogyatékos kislányom neveléséről szól, mikor is hercegnőmet, nem mindennapi körülmények között, egyedül látom el, egyedül gondoskodom róla. Nem áldozat ez számomra. Nem, egyáltalán nem. Van miért otthon lennem, ha otthon vagyok; ha dolgozni megyek, van hova hazatérni. Ez a remény foszlik szét véglegesen, mikor 2015. november 1-jén örök álomba alussza magát kislányom, a gyulai Tüdőkórházban.

szép volt a fiam

a pszichiátrián

mikor bejött meglátogatni

engem