Árnyék a fényben – Szabó Mihály blogja

November 30-án este azt kérdezted tőlem: – Mi lesz velem?! (Nem, nem, tévedés ne essék, nem az volt a kérdés, meghalsz-e?) Azt kérdezted tulajdonképpen, ha meghalsz, mi történik utána? És én nem tudtam válaszolni! Zavartan néztem félre, s azt kérdeztem: – Hívhatom az orvosi ügyeletet? (Homokba dugtam a fejem. Ki tudja miben reménykedtem? Ugyan miben? Előtted fényesebb volt minden, mint a Nap!)

nyolc hónapja, hogy már nem vagy!

A „Virág-versek” csaknem huszonnégy esztendőre tekintenek vissza. Oxigénhiánnyal született, nem sok mindent tud a világról, de azt érzi, nagyon-nagyon szeretem!

Megrezzent, mikor a háta mögött megszólalt az ismerős hang, eljössz velem, kisfiam, kérdezte az öregasszony. Éppen a napot bámulta az ujjai között, melyek a harsány fénytől teljesen áttetszővé váltak, előtte meg a fiúkat leste a kerítésen keresztül, akik vidáman rúgták a futball-labdát. Balogh Sanyi hívta is, na gyere már, nincs középhátvédünk. A kisfiú nagyon szeretett volna közéjük állni, de a múltkor is az első nagyobb futás után leállt a lélegzete, s órákig alig kapott levegőt. Látszólag hanyagul szólt vissza, á, most semmi kedvem hozzá.

ketten vagyunk

te meg a hiányod