Árnyék a fényben – Szabó Mihály blogja

Megvet az ellen, és

elhagy a jóbarát.

oly kusza lett minden

minden olyan sivár

bolondos emlékű

kékszilva estéken

csillaglányok fogócskáztak

odafönn az égen

Híg porban fürdik a határ,

Csörög a tengeri levél.

Te tudtad, hogy rámszakad az éj!

Én is! S azt is, hogy te is tudod.

ha Isten lennék,

nem hagynék meghalni

soha, de soha

gyermeket!

Állt a félig nyitott ablakban a tört csipkéjű függöny mögött, fújta maga elé a Marlboro göndör füstfelhőit. A fák lombjait ide-oda ingatta a pajkos kedvű tavaszi szél.

Baszki! Writer’s block. Már órák óta ülök a számítógép képernyője előtt, bámulom agybénultan, de semmi, semmi nem jut az eszembe. A múzsa nemhogy homlokon nem csókol, seggem se érinti cseresznyepirosra rúzsozott szájával. Szellemi székszorulás?

Lett volna rá, lenne rá oka. Mégsem teszi. Egy volt tanítványát hónapok óta próbálja lebeszélni öngyilkossági szándékáról. Úgy néz ki, eredménytelenül. Hamvába holt kísérlet! Szerelmi bánat, mondja a volt tanítvány. Na és?! Nem vagy te Rómeó, s az a „Júlia” sem Júlia.

nem azért fogantam:

zabáljam kilenc hónapig

anyám gyönge testét